Bauhaus mint nemzetközi kolaboráció: a modernizmus laboratóriuma

Bevezetés: az nemzetközi kreativitás utópia

A Bauhaus iskola (1919–1933) nemcsak forradalmi jelenség volt a dizájn és építészet terén, hanem egyedi szociokulturális laboratórium is, ahol először az irodalomtörténetben szándékosan létrehoztak egy környezetet a különböző nemzetek és kultúrák képviselőinek produktív együttműködésére. A háború után, a megsemmisült és nacionalista hangvételű Németországban létrejött Bauhaus, ellenére a kontextusnak, egy kosmopolita sziget lett, amely bizonyította, hogy a különböző kulturális hagyományok szinthesze az epocha arca meghatározó innovációit hozza létre.

Nemzetközi mesterek és hallgatók összetétele

A iskola alapítója, Walter Gropius a következő elvet fogalmazta meg: «Az művész egy bővített iparműves». Ezt az ötlet megvalósítása érdekében pedagógusokat hívott meg, akik különböző művészeti iskolákat és nemzeti hagyományokat képviseltek.

Switzerland: Johannes Itten, aki egyedi propedeutikus kurzust fejlesztett ki, amely a diákok alapjait tanította meg a forma, szín és anyag terén. Módszerei mélyen személyesek voltak és részben a mázdaznanával (keleties spirituális gyakorlatokkal) való érdeklődése miatt kapcsolódtak hozzá.

Russia: Wassily Kandinsky, whose theoretical works ("Point and Line to Plane") and abstract painting brought deep psychology and a scientific approach to the study of form and color to the Bauhaus. His compatriot, Lazar (El) Lissitzky, although he did not teach constantly, actively influenced the school through contacts with the constructivism.

Hungary: László Moholy-Nagy, egy avantgárd művész, aki hozta az ipari művészet ötleteit és a technológiai átalakító erő hittét. Anyagok és térfogat kurzusa a school technológiai szíve volt.

Netherlands: Theo van Doesburg, a "De Stijl" mozgalom vezetője, bár nem volt hivatalos tanár, aktívan terjesztette Weimarban az újplaszticitás (szigorú geometria, alap színek) elveit, versenyt folytatva a diákokkal és provokálva a Bauhaus estetikájának evolúcióját az expresszionizmusból a racionalizmusba.

United States: Lyonel Feininger, egy német származású amerikai művész, whose graphic and painting works set a certain plastic language in the early stage.

A hallgatók összetétele is változatos volt: a német diákokon kívül a svájciak (Max Bill), osztrákok, amerikaiak, lengyelek is tanultak az iskolában. Ez egy egyedi kreatív mikroklímát hozott létre, ahol az ötletek ütköztek és kereszteződtek.

A kulturális hagyományok szinthesze az oktatásban és az estetikában

A Bauhaus nem egyszerűen a nemzeti hozzájárulások összege volt. Geniust a dialógusból származó szintheszben rejlik.

Russian constructivismus + holland újplaszticitás + német racionalitás. A constructivistáktól származott az ötlet, hogy az művészet egy társadalmi projekt, amely szolgált az új társadalomnak. A "De Stijl"-tól a szigorú geometriai absztrakció és a tiszta szín munkája. A német hagyomány, a Sachlichkeit (hatékonyság, tárgyosság) biztosította a metodológiai diszciplinát. Az eredmények jelentős tárgyak lettek: Wilhelm Wagenfeldi asztali lámpa (formalapúság, sorozatosság) vagy Marianne Brandt teaforraló (geometriai játék gömbökkel és hengerrel).

Keleti meditáció + nyugati funkcionális. Itten kurzusa, amely magában foglalta a légzőgyakorlatokat és az óriási mesterek elemzését, úgy tűnt, hogy ellentmond Móhaj-Nagy technokrata technokratizmusának. Azonban ez a konfliktus egy egyensúlyt teremtett: a diákok nemcsak anyaggal való munkát tanultak, hanem megértették annak lényegét, ami a funkcionális őszinteségű tárgyak létrehozásához vezetett.

Népi ipar + ipari gyártás. Az érdeklődés a népi, "donašiós" művészet iránt (például a népi játékok vagy paraszti bútorok hagyományainak tanulmányozása) a masszív ipari gyártás iránti törekvésmel kombinálódott. Ez különösen megnyilvánult a Gunta Stölzl vezette szövőműhelyben, ahol a legősibb ipari technikákat alkalmazták az absztrakt, kifejezetten modern textilművek létrehozására.

Szociális kísérlet: az élet mint Gesamtkunstwerk

A kolaboráció meghaladta az oktatási osztályok határait. Az iskola egy nemzetközi közösségként élt. A diákok és mesterek közösen ünnepelték a jeles napokat, rendeztek kosztümös esteket ("Metál ünnep", "Fehér szakállú fesztivál"), sportoltak és színházat játszottak (Oskar Schlemmer). Schlemmer színházi előadásai, ahol az ember egy absztrakt "alak térben" vált, a Bauhaus gondolatainak közvetlen megtestesítése voltak és kollektív erőfeszítéssel készültek. Ez a közös élet eltörölte nemcsak a nemzeti, hanem az hierarchikus határokat is a mestert és a tanulót között, új kreatív közösségi modellt formálva.