Tánc a buddhizmusban: a rituális pantomimatól a mozgásban meditációig

Bevezetés: az értelmes mozgás a megvilágosodás útján

A buddhizmusban, amely az elme tudatosságára, a testi élvezetek elhagyására és a test uralására helyezi a hangsúlyt, a táncot mint világi szórakozást vagy általános kifejezést szorosan korlátozzák. Azonban mint mélyen szincretikus vallást, amely alkalmazkodott a helyi kultúrákhoz, a buddhizmus létrehozott és beépített egyedi rítusos-simbolikus és meditatív táncgyakorlatokat. Céljuk nem a táncos önkifejezése, hanem a tanítás (Dharma) nyilvános kifejtése, aistenek áldozása, a néző és a táncos tudatának átalakítása.

Fontos alapelvek: a tánc mint Dharma és ajándék

A buddhista mozgáshoz való hozzáállás alapjait néhány gondolat alkotja:

Nem ragaszkodás: A mozdulatoknak érzelmileg nem kell megnyilvánulniuk, önzőeknek lenniük vagy testi érzékenynek lenniük. A tánc egy szigorú, tudatos cselekvés.

Simbolizmus: Minden mozdulat, póz, ruházat és attribútum mély szimbolikus jelentéssel bír, amely kapcsolódik a buddhista filozófiához: az illúziók legyőzése (maya), a szíveskedés (karuna), a bölcsesség (prajna).

Rituális hatékonyság: A tánc gyakran rituális varázslatnak (sadhana) tekintendő, amely képes megtisztítani a teret, az isteneket (idákat) hívni, jótékony cselekedeteket gyűjteni.

A buddhizmusban lévő fő táncgyakorlatok

1. Tibeti buddhizmus: misztikus pantomima és haragos istenségek
A tibeti táncgyakorlatok a legfejlettebbek és legismertebbek. Magukban foglalják a cham (ʻcham) — rituális misztikus táncokat, amelyeket a papok maszkon végznek.

A keletkezés és jelentés: A hagyomány szerint a cham alapjait a nagy jogin és szent, Padmasambhava (Guru Rinpoché) a VIII. században helyezte el, hogy alárendelje a helyi démonokat és erősítse meg a Dharmát. A tánc egy man特拉 vizualizációja, élő ikon. A táncos pap azonosul a haragos vagy békés védő istenséggel (idám, dákini, dharma-pálával).

Ikonográfia és szimbolika: A ruhák és maszkok hihetetlenül bonyolultak. A haragos maszkok (mosolyogó, harmadik szem, koponyák koronája) a negatív erők és az intelligencia átalakító energiáját szimbolizálják. Minden mozdulat (mudrá), lábpozíció, szemirány szigorúan szabályozott és leírva van a tantrikus szövegekben.

A kontextus: A cham nagyobb kolostori ünnepeken (тиб. tsechu) kerül előadásra, gyakran az Újév (Лосар) előtt vagy után. A legismertebb a Hemis kolostorban Ladakhban. A táncok több napig tartanak, és egy rítus végén egy lisztből vagy olajból készült ellenségfigurát pusztítanak el, amely a Dharma győzelmét jelenti a tudatlanság felett.

A koponyás tánc (Тиб. «Карда-чам»): Kosti ruhában végzett, emlékeztet a élet széllyességére (анитья) és a halál meditációjára.

2. Japán buddhizmus: zseniális rituális és a Nó színház
Bukaku és Gigaku: Az ősi rituális táncos-muzikális bemutatók, amelyek Kínából és Koreából érkeztek Japánba, a buddhista szertartásokban használtak, és tartalmaztak elbeszélési és mimikai elemeket.

A tánc a SINGON iskolában (яп. «Май»): Az esotericus (miccő) SINGON buddhizmus megőrizte a bonyolult rítusos táncokat, például a «Rюгай-но-май» (Танец драконов-детей), amelyet az eső vagy a béke kérése érdekében adnak elő. A mozdulatok itt a mantra és a mantra vizualizációja.

A Nó színházra gyakorolt hatás: Bár a Nó egy világi művészet, az estetikája (lassúság, szimbolizmus, maszkok használata, a szellemek és a megvilágosodás témái, különösen a Dzsen iskola) mélyen beágyazódott a buddhista gondolatokba, különösen a Dzsen iskola. A Nó táncja koncentrált, minimalista mozdulat, amely a jelenség lényegét fejezi ki.

3. Théraváda buddhizmus (Sri Lanka, Thaiföld, Mianmar, Kambodzsa):
Ezek a hagyományokban a tánc kevésbé integrált a szerzetesi gyakorlatba, de szerepet játszik a népi és udvari vallási kultúrában.

Khon (Thaiföld) és Lakhon (Kambodzsa): A klasszikus maszkon tánc-pantomima, amely gyakran a Buddha életének epizódjait vagy a nemzeti eposzot (Рамакиен) ábrázolja. Ez egy ajándék és módszer a morális tanítások átadására.

A poharak táncolása a hozzájárulásért: Thaiföldön létezik egy gyönyörű rítusos tánc a poharakkal, amelyet a templomokban ünnepeken adnak elő.

4. Dzsen buddhizmus: meditáció a mozgásban
A Dzsen, amely a "direkt valóság élményének" elvére helyezi a hangsúlyt, olyan gyakorlatokat hozott létre, amelyeket először is abszolút ascetikus táncformának lehet tekinteni.

Kinhin (経行, «ходьба-медитация»): A széles körben használt, lassú, tudatos sétálás a székelt meditációk (дзадзэн) között. Minden lépés szinkronizált a lélegzettel, a figyelem teljesen a jelen pillanatában van. Ez egy zártság nélküli tánc, ahol a mozdulat maga a meditáció.

Ritmikus hajolgatás (prostrációk): Néhány hagyományban a ismétlődő ritmusos hajolgatások, amelyeket a bűnbánás vagy ajándék részeként végznek, transzhoz és testi rítushoz válnak.

A tánc a modern buddhista gyakorlatban

A XX–XXI században néhány nyugati és keleti tanító megpróbálta integrálni a szabad mozgást a buddhista kontextusba.

A "szabad tánc" a retretekben: Az energia munkálkodásának módjaként, a testi blokkok eltávolítására, az elme tudatosságának fejlesztésére a mozgásban. Azonban ezek a gyakorlatok gyakran perifériásak maradnak, és vitákat keltenek a konzervatív körökben.

A "mandala tánc" vagy "vajra tánc": Csoportos gyakorlatok, ahol a körben való mozgás kombinálódik a mantra olvasásával vagy vizualizációval.

Kulturális cserék és turizmus

Nemzetközi szinten sok szent tánc, különösen a cham, ma nemcsak rituális, hanem bemutató kontextusban is kerül előadásra a turisták számára. Ez egy összetett párbeszédet hoz létre az eredeti vallási gyakorlat és a kulturális előadás között, néha a kommerzialisáció és a jelentések egyszerűsítése miatt.

Vergyőzés az izráelita és keresztény táncokkal

Az izráelita tánc eltér a táncot gyakran a közösség örömének kifejezésének vagy a keresztény tánc ambivalens hozzáállásának, a buddhista tánc (főként tibeti) — először is szigorúan kodifikált, ikonográfiai és gyakran haragos cselekvés, amely az belső és külső démonok átalakítására irányul. Célja nem a közösség egyesítése a szórakozásban, hanem a tudatlanság elleni küzdelem és a kedvező karma teremtése nyilvános bemutatása.

Záró gondolat: a mozgás, amely megszabadít a mozgástól

A tánc a buddhizmusban egy paradoxon: egy bonyolult mozgásszisztéma, amely végül a tudat nyugalomához és minden meghatározott aktivitás megszabadításához vezet. Ez nem a testről szól, hanem a testről, mint az elme és a világ térképéről, mint egy eszköz a szíveskedés és a bölcsesség megjelenítésére. Ez egy művészet, ahol az estetika teljesen alárendelve a szoteriológiának (a megmentés tanításának). A tibeti pap maszkon lévő őrült pirouetjétől kezdve a dzsen pap lassú lépéseiig a kinhinben — a buddhista tánc megtestesíti a kulcsfontosságú elvet: az értelmes, szíveskedő és szimbolikusan gazdag cselekvés önmagában is út. Ez emlékeztet arra, hogy a megvilágosodás nem statikus állapot, hanem egy dinamikus átalakítási folyamat, amely minden energiánkat, beleértve a mozgás energiáját, bölcsességgé alakítja a minden élő lény számára.

Permanent link to this publication: