Kabarett: történet és modernség — a bohémiai lázadás a színház azonosítottságig

Bevezetés: a kabarett mint kulturális ellenállás formája

A kabarett (franciaul: cabaret — "kabacskert") egyedi jelenség, amely az indulásától kezdve a felsőbbrendű művészet, a tömeges szórakoztatás és a társadalmi-politikai szatíra határán ingadozott. Ez a szintézis tér, amely zene, tánc, poétika, dráma, vizuális művészetek és konyhaművészetet ötvöz, története során 140 évig a társadalmi hangulat mérőszaka, az esztétikai kísérletek laboratóriuma és a marginalizált hangok tribúnája volt.

Kezdetek (1881–1914): a burzsoá színpad elleni lázadás

A kabarett születése a kereskedelmi színház és az akadémiai művészet elleni tiltakozással kapcsolatos. Anyakölyke Párizs volt, ahol Rudolf Salis művész 1881. november 18-án megnyitotta a "Fekete Macskát" (Le Chat Noir) a Montmartre-ban. Ez nem volt egyszerűen kávézó, hanem "művészeti kabacskert", ahol a rendszeres vendégek — költők, zenészek, művészek — saját előadásokat készítettek maguk és hasonló érdeklődésűek számára. Itt született meg a "chansonnier", az improvisált szkeccsek és a sötét színház formátuma. A "Fekete Macska" sikere elindította a másolatokat: a "Moulin Rouge" (1889) a híres cancan-dalával, a "La Pâtinoise" és mások.

A korai kabarett kulcsfontosságú jellemzői:

Privát klub hangulata: Intimitás, a színpad és a nézőterem közötti határ eltűnése.

Programmacsoportok eclectikussága: Egy este egy szimbolista költő, versmondó, varázsló és táncos is felléphetett.

A burzsoázia szatírája: Az ironikus hangzás a polgári etikett és a politika irányába irányult.

A gyöngyszemerő (1910–1933): a háborúk és forradalmak között

A kabarett valódi virágzása és politikai orientációja a német nyelvű térben, különösen Berlinben és Zürichben a Weimari köztársaság idején következett be.

"Schall und Rauch" (Berlin, 1901): Max Reinhardt alapította, később a 1920-as évek legendás kabarettje lett, ahol a militarizmus, a hazugság és a nacionalizmus szatíráját végezték. Itt léptek fel drámaírók, mint Bertolt Brecht és Kurt Tucholsky, a dadaista művész Hanna Höch.

"Kabarett Voltaire" (Zürich, 1916): Antivárosi tiltakozásként született. A menekült költők, mint Tristan Tzara, Hugo Ball, művészek, mint Hans Arp és Marcel Janco, itt hozták létre a dada mozgalmat — az abszurdizmus, a provokatív válasz a világháború baljósára. A performatívumok (hangversenyek, egyszerre olvasott szövegek) felrobbantották az művészet megítélését.

"Kabarett tizenegy bűnöző" (München): Az egyik legérzékenyebb politikai kabarett, whose szatírikus szövegei már a 1930-as évek elején célpontjai lettek a nácioknak.

A weimari kabarett jelensége: Ez volt a "vulkán tánca" — a reménytelennesség, a hedonizmus és az acélos társadalmi kritika keveréke, amelyet az művésznő Anita Berber, a Klabund és K.I. Krol szövegei testesítettek meg.

A bukás és az alvilág (1933–1945): a művészet betiltása

A náci hatalomra kerülésével a forró kultúra kabarettje megsemmisült. Sok művész (Kurt Weill, Marlene Dietrich) emigrált. Németországban a kabarett propagandai eszközzé vált vagy mély alvilágba ment. Azonban az elfoglalt Párizsban néhány kabarett (például a "Foli-Bergère") tovább működött, és a koncentrációs táborokban (Terezin) a tábori kabarett mint lelki ellenállás formája jelent meg.

A háború utáni újjászületés: a szatíráktól a show-hoz

A háború után a kabarett több ágazatra oszlott:

A politikai kabarett (Kabarett) Németországban és Kelet-Európában: A NSZK-ban és a NDK-ban újjáéledtek a szatirikus kabarett, amelyek a új hatalom kritizálták, a denazifikációt, majd a hidegháborút (a müncheni "Lacher und Schiessen"). A szocialista országokban (Lengyelország, Csehszlovákia) a kabarett egy rejtett kritika szigete volt a rendszerről.

A kabarett mint színpadi show (Cabaret): Nyugaton, különösen a Broadway musical "Kabarett" (1966, Christopher Isherwood könyvei alapján) hatására a szó a glám-show, a burleszk és a nappali klubbal vált azonosíthatóvá. A párizsi "Lido" és "Crazy Horse" híresek voltak a hatalmas revük és a fényűző ruhák, valamint a bonyolult számokról.

A modernség (1990-es évek óta): a hagyományok átdolgozása és új formák

A modern kabarett nem egyetlen műfaj, hanem egy sokféle gyakorlatok ökoszisztémája:

Neburlesque és new wave kabarett: A burleszk újjászületése (Dita von Teese burlesk revüje) nem a striptease, hanem a színházi, gyakran feminista vagy kvír-művészet, amely a test, a nem és a szexuális identitás témáját vizsgálja. A modern kollektívák (Pussy Riot a korai akciókban, a Berlini "Imperical Russian Ballet") az estetikáját használják politikai kijelentésekhez.

Immerszív és helyspecifikus kabarett: A nem tipikus helyeken lévő előadások — elhagyatott gyárakban, üvegházakban, vonatokban. A néző a cselekmény résztvevője lesz. A New York-i Sleep No More egy kiváló példa az immerszív színházra, amely erős hatással van a kabarett estetikájára.

A kabarett az identitás kutatásaként: Sok modern művész a kabarett formáját (monológ, dal, tánc) használja a sérülés, a migráció, a fogyatékosság, a mentális egészség témájáról való beszéléshez. Ez a terápia és az aktivizmus a performanszon keresztül.

Cigitális kabarett: A COVID-19-pandémia felgyorsította az online kabarett megjelenését — straming előadások, amelyek kombinálják a otthoni intimitást a globális közönséggel.

A kabarett mai funkciói és jelentősége

Alternatív színpad: Platform azok számára, akik nem illeszkednek a mianstrém színházba vagy a popiparba.

Szociális kritikus: Megőrizte a társadalom szatirikus tükörjének szerepét (mint a német Kabarett vagy a "Kривое зеркало" nevű orosz televíziós projektek, amelyek gyökerei a hagyományban vannak).

A közösség helye: Egyesíti az érdeklődéseket (LGBTQ-kabarett, irodalmi slámék a bárokból).