Csillapítás: történet és modernség. A kültéri perkusszív tánctól a színpadi művészetig

Bevezetés: A tánc akusztikus és kulturális jelensége

A csillapítás (step, tap dance) egy egyedi táncstílus, ahol az alapvető kifejezési eszköz nemcsak a test, hanem a test által létrehozott bonyolult ritmusstruktúra is. Ez a koreográfia, zene és perkusszívia szinthezisa, ahol a táncos cipője a rozsdamentes fém bevonattal válik ütőeszközzé. A csillapítás története a kulturális csere, a társadalmi transzformációk és a ritmusnyelv folyamatos evolúciójának története.

1. Genезis: kultúrák szinthezisa az Újvilágban

A csillapítás eredete az 18-19. századi amerikai drámai "olvasztóerdőjében" található és több hagyomány egyesülésének eredménye:

1. Irlandai és skót népi hagyomány: Az immigrationból érkezett migránsok egyéni táncai merev cipőben (jig, clog dance), a lábak jellegzetes munkájával.

2. Afrikai zenei és táncos hagyományok: Nyugat-Afrika a jövő stepjének bonyolult poliritmikáját, az improvizációra való összpontosítást, a test minden részének perkusszív eszközként történő használatát és egy különleges "pohol" testtartást ajándékozta. A rabok, akiknek elvették a bőrszekerüket, ritmusos kifejeződést fejlesztettek ki a lábcsapások és tapsolások (a "patting juba" néven ismert) segítségével.

3. Angol clog-dance: A fa cipőben táncolt tánc, amely a munkás ipari negyedek körében népszerű volt.

Ezek kölcsönhatása, elsősorban a kikötővárosok téren és kocsmáiban, megszülte a korai step-formákat. A step népszerűsítésében kulcsfontosságú szerepet játszott a Уильям Генри Лейн (William Henry Laine), aki a «Мастер Джуба» (Master Juba) néven ismert. A 1840-es években ez az afroamerikai táncos, egyesítve az európai lépésekkel az afrikai ritmikát, megnyerte New Yorkot és akár a Brit Királyságban is turnézott, valójában az első világhírű step táncos lett.

Érdekes tény: A 19. század végéig a step versenyek (cutting contests) gyakran "táncmarafonként" zajlottak, ahol a résztvevők egymásra váltak, hogy megmutassák a mesterségüket, és ritmusos bonyolultságban és kitartásban próbálták megverni egymást. Ez volt a virtuóz improvisáció iskolája.

2. Aranykor: Broadway és Hollywood

A 1920-as években feltalált metállemez bevonatok (taps), amelyek a cipő lábfejére és talpára kerülnek, tiszta és sokféle hangot adtak. A csillapítás a színházi és filmvászonra lépett, és az amerikai tömegkultúra elkerülhetetlen része lett.

• Билл «Боджангл» Робинсон híres volt a hihetetlen pontosságáról, a könnyű stílusáról és a Shirley Temple-mal való együttműködéséről. Ő radikálisan megváltoztatta az estetikát, amikor a teljes húzásból a függőleges, elegáns stílusra váltott.

• Братья Николас (Фэйард и Гарольд) a stepbe akrobatikát, szinkronizációt és hihetetlen sebességet hoztak, és létrehozták a testvéri táncduó példaképét.

• Az aranykor csúcspontja lett a Фред Астер (a tökéletes eleganciájával és a tánc integrációjával a film sztorijába) és a Джин Келли (aki a stepbe atletikusságot, lendületet és "férfias" stílust hozott, mint a klasszikus "Énekel a zuhany alatt"), akiket a "ritmusos dal" korának tekintettek.

Ez volt az a kor, amikor a «ritmusos dal»: a step táncosok gyakran a lábukkal dobogtak a legfrissebb zenei slágerekre, és egyszerre voltak táncosok és zenészek.

3. Csökkenés és avantgárd újjászületés

A 1950-60-as években a step népszerűsége csökkent. A rock and roll és az új táncstílusok elhagyták. Azonban éppen ebben az időben kezdődött az újraértelmezése mint komoly performatív művészet.

A kulcsfontosságú alak a Хони Колз (Honi Coles) volt, whose career linked the golden age to the new era. Az ő stílusa, amely a hang tisztaságára összpontosított, a alacsony sebességre és a bonyolult szinkópákra, új generációra gyakorolt hatást. A 1970-80-as években a «Nogi a ritmusban» (The Tap Dance Kid) bábjáték és, főként, a legendás бродвейi revü «Fekete és kék» (Black and Blue, 1989), amely a step táncosokat virtuóz jazz zenészekként ismertette meg, újraélesztették.

4. Modernség: globalizáció és fűz

Ma a csillapítás egy globális, dinamikusan fejlődő művészet. Az ő modern jellemzői:

1. A step mint a világszerte elterjedt ritmuskultúra része. Ilyen művészek, mint a Савион Гловер (Savion Glover), forradalmat hajtott végre azzal, hogy a következő szlogenet hirdette: "a stop nem tánc, hanem zene". Az ő «хэбоп» (bebop tap) stílusa agresszív, diszkontrális, alacsony frekvenciájú hangokkal és bonyolult poliritmikával, amelyet a jazz dobos játékához hasonlítanak. Az ő «Bring in 'da Noise, Bring in 'da Funk» (1995) című előadása visszahozta a step táncnak a társadalmi éleslátást, és a ritmus segítségével mesélte el az afroamerikaiak történetét.

2. A stílusok globális párbeszéde. A japán step táncosok (például Kazunori Kumagai) lenyűgöző sebességgel és pontossággal rendelkeznek. Franciaországban saját iskolát fejlesztenek, amely a stepet a muzsik-hol című estetikával kombinálja. Oroszországban, a klasszikus iskola (a Todes együttes öröksége) mellett, kísérleti projektek jelennek meg, amelyek a stepet folk, elektronikus zene vagy contemporary dance-val kombinálják.

3. Az új média és az oktatás. A közösségi média (YouTube, Instagram) platformjai a global challenges helyszíneivé váltak, ahol a step táncosok ritmusos battalokban versenyeznek. Az online iskolák az oktatást elérhetővé tették a világ minden tájáról.

Összefoglalás: Az örök ritmus párbeszéd

A Master Juba utcai versenyeitől a Saviom Glover ritmusos kutatásaiig a csillapítás az örökkévaló szórakozásból a magas művészetig haladt. A története a kultúrák közötti párbeszéd története, amely egy univerzális ritmusnyelvet hozott létre. A modern világban a csillapítás, egyik oldalról, kapcsolatot tart a jazz hagyománnyal és a Broadway ragyogásával, de a másik oldalról aktívan keres új kontextusokat, amelyek a hip-hop, elektronika és performansszzal ötvöznek. Bizonyította, hogy a tánc nemcsak vizuális lehet, hanem mélyen zenei kifejezésként is, ahol az emberi test egy eszköz, amely képes bonyolult párbeszédet folytatni bármely orkestralattal — a jazz bandától a digitális szekvенсzorig.

Permanent link to this publication: