Spengler a harmadik humanizmusról: a "múzeumi lelkület" kritikája és az új antropológia keresése

A 1920-1930-as évek európai kultúra intelligens válságának kontextusában, Werner Jaeger "harmadik humanizmus" koncepciója mellett, merész és éles interpretációja ezen ötletnek, amelyet a német filozófus és pedagógus, Eduard Spengler (1882–1963) írt. Ha Jaeger a megmenekülést az antik ideál pайдейи visszatérésében látta, mint a rendszeralkotó erőben, akkor Spengler a klasszikus humanizmust radikális kritikának vetett alá és javasolt saját, antropológiai alapokon álló "harmadik humanizmus" verzióját, amely a modern kihívásokhoz fordul.

A "második humanizmus" kritikája és a válság diagnózisa

Spengler, a életfilozófia és Geisteswissenschaftliche Pädagogik (a lelkészettudományokra épülő pedagógia) egyik vezető képviselője, a "Fiatalkor filozófiája" (1924) és más szövegekben formálta meg a szigorú diagnózisát. A XVIII–XIX század "második", vagy újhumanista ideálja, véleménye szerint a XX. század elejére formális, "múzeumi" hozzáállássá vált az antikvitás iránt. A klasszikus kultúra halott minták gyűjteményévé vált, egy estetizált kanon, amely elvesztette az életerejét. Az ókori nyelvek oktatása önцél vált, retorikai gyakorlat, amely elszakadt a valós problémáktól és a fejlődő személyiségétől. Ez a "múzeumi humanizmus" képtelen volt a relativizmus, a technokrata gondolkodás és a világháború utáni társadalmi zavargások előtt.

A harmadik humanizmus mint "lelki formák" pedagógiája és az "aktív ember"

Spengler válasza a "harmadik humanizmus" volt, amely áthidalni kívánta a kulturális örökség és az élet közötti elszakadtságot. A központi eleme nem az antik kanon rekonstrukciója volt, hanem egy pedagógiai antropológia, amely az ember belső, saját "lelki formáin" (seelische Strukturen) orientált a fejlesztésre. Spengler hat fő ideális személyiség típusot különböztetett meg (teoretikus, gazdasági, esztétikus, társadalmi, politikai, vallási), mindenikük egyedi módon viszonyul a világhoz. Az oktatás feladata nem az egyetlen modell (antik hős vagy tudós) kényszerítése, hanem a domináns lelki forma azonosítása és kultiválása egy adott fiatal személyben, hogy segítsen neki megszerezni az ő belső törvényességét és értékorientációját.

Ezért a harmadik humanizmus Spengler szerint a fejlődés humanizmus, nem mint minta. Az antik örökség (mint bármely más) nem kell minta a másoláshoz, hanem belső tapasztalat katalizátora, amely segít a fiatal személyiségnek megérteni és kifejezni az ő életértékeit. A kulcsfontosságú figura nem a harmonikus görög, hanem az "aktív ember", aki képes a lelki alkotásra és felelősségteljes történelmi cselekvésre az ő egyedi életkörülményeiben.

Az oktatás mint találkozás az "objektív lelkülettel"

Spengler újjáértelmezi az oktatás folyamatát. Ez nem ismeretek összegyűjtése, hanem a fejlődő szubjektivitás tanulója és az "objektív lelkület" — a kulturális értékek világa — találkozása, amelyet a nyelv, az irodalom, a vallás, a jog megtestesít. Az oktató nem információ átvivő, hanem a találkozás útjának "vezetője", aki segíti a tanulót, hogy átélje és elfogadja a kulturális értékeket személyesen jelentősnek.

Érdekes tény: Spengler jelentős hatással volt a Weimar Köztársaság német iskolareformjára, ahol megpróbálták áthidalni a verbálisitást a "munka iskola" bevezetésével, amely a teljes élményt és az élettel való kapcsolatot hangsúlyozza, ami a gondolatainak gyakorlati következménye volt.

A Jaeger-tól való különbség és a konceptus történelmi sorsa

Ha Jaeger az antikvitást ontológiai normaként látta, amelyet újra kell születni, akkor Spengler az antikvitást (mint bármely nagy kultúrát) egy erős nyelvként látta az "objektív lelkület", amelyben a modern öntudat születik. Jaeger filológus-klassikus volt, aki a tantárgy frissítésére törekedett. Spengler filozófus és pedagógus volt, aki az egyén lelki fejlődését és az oktatás újjáalakítását törekedte.

Spengler gondolatainak történelmi sorsa drámai volt. A náci hatalomra kerülésével az egyéni lelki fejlődésre és az világkultúra nyitottságára való hangsúlyozása konfliktusba került a totalitarista ideológia fajkollektivizmusával. Bár megpróbált megtalálni a modus vivendit a rendszemmel, a humanista pedagógiája perifériára került. A háború után gondolatai jelentős hatással voltak a német oktatási rendszer humanista alapokon való újjáépítésére.

Záró gondolat: Spengler gondolatainak aktualitása

Spengler harmadik humanizmusa ma előrejelzésnek tekinthető a kulcsfontosságú pedagógiai trendek számára: a fókusz áthelyezése a kanon megszerzéséről az egyén fejlődésére, az egyéni oktatási útvonal értéke, az oktatás megértése mint kulturális értékek és értékek önálló meghatározásának dialógusa. A "múzeumi", formális hozzáállásának ellenállása különösen modernnek tűnik egy korban, amikor a tudás gyakran tesztelési információvá válik, és a kulturális örökség turisztikai fogyasztási tárggyá válik. Spengler emlékeztet arra, hogy a valódi humanizmus nem a múlt megismétléséből születik, hanem a jelen, fejlődő emberi lélek bátorságos találkozásából a korszak kihívásaival, amelyek közül a klassika nem a végpont, hanem az egyik legmélyebb beszélő.

Permanent link to this publication: