Лафонтén állatai és a modern filmművészetben: allegória és anthropomorf polifónia között

A francia mesélő, Jean de La Fontaine (1621–1695) nevének összekapcsolása a modern filmművészet jelenségével első pillanatban anachronizmusnak tűnik. Azonban éppen La Fontaine, aki rendszerezte és művészi normává emelte az állatok allegorikus használatát, alapozta meg azok későbbi reprezentációját a tömegkultúrában, beleértve a filmet. A módszere és a modern film gyakorlatának összehasonlító elemzése bemutatja a hagyomány folytonosságát, valamint annak radikális átalakulását a posztmodern korban.

1. La Fontaine: az állatok retorikai maszkjai és társadalmi típusai.

La Fontaine-nál az állatok elsősorban állandó allegóriák az emberi tulajdonságok és társadalmi jellemzők számára, amelyeket az antik (Ézop) és keleti hagyományoktól örökölt. Az ő képeik hiányoznak az egyéni pszichológiától, és szigorúan didaktikus célok szolgálatában állnak:

Az oroszlán allegória a királyi hatalom, a erő, de a tiránia.

A baglyó a hirugrás, a kínlódás és az ügyeskedő intelligencia megtestesítése.

A farkas a hódoltság, a durva erő és a örök éhség (társadalmi és fizikai) szimbóluma.

A tyúk a butaság, a heveskedés és a tudatlanság personifikációja.

La Fontaine állatai a XVII. század nagyvilági salónjainak finom nyelvén beszélnek, a diálogjaik tele vannak ironiával és finomsággal. Ők nem karakterek a modern értelemben, hanem funkciók a morális mesében. Az ő állati természete csak feltételes maszk, mögötte rejtőzik az állandó emberi lényeg. A feladat nem az állat belső világának kutatása, hanem a universalis erkölcsi törvények illusztrálása.

2. A modern filmművészet: a pszichologizálástól a maszk dekonstrukciójáig.

A XX–XXI században a filmművészet, különösen az animáció műfajában, örököli a La Fontaine-i modellt, de radikálisan átalakítja azt. Különösen kiemelkedő irányokat lehet megfigyelni:

A) Pszichologizálás és individualizálás (Disney és utódai).
A Disney aranykora ("Léviatán", 1994; "Zoo City", 2016) a La Fontaine-i allegorikus bővér alapját veszi, de mély egyéni pszichológiával tölti meg. A Simba oroszlán nem egyszerűen egy "király", hanem egy karakter, aki bonyolult lelki drámával, létbeli válsággal és növekedési úttal rendelkezik. A "Zoo City" Nick Uaylde lisa már nem csak a "plutokrácia" mintája, hanem egy sokoldalú alak, amelynek sérült múltja és a viselt társadalmi maszkja van. Az állatok itt teljes személyek, akiknek az állati külsőjük vizuális jellemző és metafora a társadalom építésére.

B) Dekonstrukció és paródia (posztmodern megközelítés).
Ez az irány szándékosan játszik a La Fontaine és a Disney által elhelyezett klisékkel. A legjelentősebb példa a "Madagaszkár" (2005–2012) filmjegyek sorozata. Az Alex oroszlán nem egy nemes uralkodó, hanem egy narcissista showbusiness csillag. A Mertie zebrája szenved egy létbeli válságtól és tagadja a "tipikus" jellemzőit. A filmek szarazzák a fix természetes lényeg ötletét, azt mutatva, hogy a stéréptípusok összeomlanak a valóságba ütközéskor. A "Shrek" (2001) is parodisztikus fordítva épül a mesék és bábjáték kliséire.

Fontos tény: Wes Anderson "Fantasztikus Mr. Fox" (2009) filmjében az antropomorf állatok, megőrizve természetes instinkteiket (a Mr. Fox ragadozó és tolvaj), bonyolult emberi életet vezetnek a középkor válságával, a karrier ambícióival és családi problémákkal. Ez egy közvetlen, de ironikus utalás a La Fontaine-i baglyokra, amelyeket a pszeudoanalízis és az existencializmus kontextusába helyeznek.

C) Filozófiai mesélés és teljes anthropomorfizálás.
Néhány rendező az állatok világát használja teljes filozófiai modellek létrehozására. "A macskák és kutyák háborúja" (2001) groteszk formában ábrázolja a totalitív ügynökséget és az inter-species konfliktust a "hidegháború" metaforaként. A "Narnia krónikái" (2005) a beszélő állatok hagyományát folytatja, ahol az állatok (például az Aslan) szent jelentéssel rendelkeznek, nemcsak társadalmi jelentéssel.

3. Alapvető különbségek: az erkölcsöstől az identitásig.

Cél: La Fontaine erkölcsi oktatás, az általános igazságok kijelentése. A modern film az identitás, a társadalmi normák, a sérülés, az önmeghatározás kutatása, a keresés.

Anthropomorfizmus mértéke: La Fontaine-nál az állatok csak úgy beszélnek, mint az emberek. A filmben (animációban) ők kinéznek, cselekednek, gondolkodnak és érzelnek, mint összetett emberi személyek, és egyben maradnak az állati maradványokkal.

A természet iránti viszony: La Fontaine a természetet feltételes háttérként használja. A modern környezeti tudatosság gyakran a természetes környezet és annak pusztulásának témáját teszi központi helyre ("Wall-E", "A delfin legendája").

Polifónia: Ha La Fontaine-nál minden állat egy domináns jellemzőt visel, akkor a filmben egy faj több különböző karaktert is képviselhet (például a "Zoo City" sok egyéni kígyója).

Záró gondolat

A La Fontaine-tól induló hagyomány a modern filmművészetben nem tűnt el, hanem mélyreható dekonstrukció és bonyolítás átesett. Az egyszerű allegóriát a film világ a polifonikus anthropomorfizmusig vezeti, ahol az állatok nem a kész igazságok illusztrálására szolgálnak, hanem a komplex társadalmi rendszerek, pszichológiai állapotok és filozófiai dilemmák modellezésére. A La Fontaine-i maszk a tükör, amely már nem a tipikus hibákat, hanem az emberi lényeg összetettségét és ellentmondásait tükrözi. A modern néző a képernyőn látott baglyát vagy oroszlánt nem egyszerűen egy tanító mintának látja, hanem önmagát — minden félelemmel, ambícióval és a világban elfoglalt hely keresésével. Így az állat képének evolúciója a mesétől a nagy képernyőig az erkölcsi didaktizmusból a emberi lényeg természetéről való összetett dialógusig vezet.
© elibrary.at

Permanent link to this publication: