Szabolcs Pál Sorkin az Egyesült Államok és a Szovjetunió általános és egyedi fejlődéséről: integratív szociológia és előrejelzések

Bevezetés: Kívülről és belülről

Szabolcs Alekszandrovics Sorkin (1889-1968) — orosz-amerikai szociológus, a Harvard Egyetem szociológia tanszékének alapítója, az Egyesült Államok és a Szovjetunió dinamikáját egyedi pozícióból elemelte: mint egy mélyen ismerő orosz kultúrát és történelmet, és mint az amerikai elit vezető tudósa. A témában kulcsfontosságú munkái a következők: „Oroszország és az Egyesült Államok” (1944), „Szociális és kulturális dinamika” (1937-1941), valamint számos háború utáni cikk. Sorkin integratív elméletét és a szociokulturális típusok koncepcióját alkalmazta, kilépve a hidegháborús bipoláris retorika kereteiből.

A fejlődés közös vonásai: alapvető szintű konvergencia

A hidegháborús ideológiai konfrontáció közepette Sorkin merész analitikai lépést tett: felismerte a két rendszer mélyebb hasonlóságait, amelyek előrejelzik a lehetséges konvergenciát (közelség).

1. Tudományos és technikai imperativus: Mindkét ország, függetlenül az ideológiától, a tudományos és technikai haladásra, az industrializációra és a racionalizált termelési szervezésre irányult. Sorkin ebben a közös érzékeny (szenzitív) kultúrát látta, amely a Modern korban uralkodik, ahol a anyagi fejlődés és a kényelem a legmagasabb értékek.

2. Szektularizáció és a vallási kezdetek gyengülése: Az Egyesült Államokban a vallás formálisan megmaradt, de Sorkin szerint is szekularizálódott, és részévé vált a „társadalmi szertartásnak”. A Szovjetunióban ez a folyamat a állami ateizmus formájában érte el a logikus következtetést. Mindkét társadalom a világos modelle felé mozdult.

3. Masszokultúra és standardizáció: Sorkin az egyik első, aki megjegyezte a masszokultúra létrehozásában lévő hasonló tendenciákat (Hollywood filmek és szovjet film, népszerű zene), amelyek célja az élvezet és bizonyos viselkedési standardek kialakítása.

4. Gigantománia és társadalmi mérnöki gyakorlat: Nagy léptékű projektek (a Vörös Nyugat és a Cseljabinszk megszerzése, óriási gyárak építése, hatalmas építkezések, mint a DnyeprőGÉS és a Tennessee-dűlők) mutatták mindkét nemzet hiteét a természet és a társadalom megváltoztatásának lehetőségében mérnöki módszerekkel.

A különbségek: Ideológiai tűzoltó oltás vs. Érzékeny érés

Sorkin szerint a fő különbség nem az gazdaságban, hanem a domináns kultúra típusában (a klasszikus besorolása szerint: ideális, érzelmi, idealista).

• A Szovjetunió mint ideális kultúra „mutációja”: A szovjet projektet egy racionálisan kialakított ideológia (marxizmus-leninizmus) alapján létrehozott új típusú társadalom kísérletének tekintette. Ez az ideológia a „világos vallás” szerepét játszotta, és egy átfogó világnézetet, élet értelmét és a földi paradicsom ígéretét (kommunizmus) kínálta. Bár a Szovjetunió anyagista retorikája ellenére is, az ideális kultúra jellemzői voltak benne, ahol a legmagasabb érték az idea. Azonban ez az idea nem volt vallási, hanem kvázivallási, ami belső ellentmondásokkal teli rendszert eredményezett.

• Az Egyesült Államok mint érzelmi kultúra csúcspontja: Sorkin szerint az amerikai társadalom elérte a legérettebb és legtisztább formáját az érzelmi kultúrának. Az alapvető értékei a anyagi sikerek, az utilitarizmus, a hedonizmus, a pragmatizmus. Az ideológiák itt eszközök, nem totálisak. A szabadság az Egyesült Államokban elsősorban a testi (anyagi) jólét elérésének szabadságaként értendő.

A kölcsönhatás perspektívái: a konfliktusól a szintézisig

Sorkin 40-50-es évekbeli előrejelzései meglepően átláthatóak voltak:

1. A konfliktus enyhülésének elkerülhetetlensége: Sorkin úgy gondolta, hogy a konfliktus heves fázisa idővel csökkenni fog nemcsak a nukleáris háború félelmének miatt, hanem mindkét rendszer belső átalakulása miatt is. A Szovjetunió, a véleménye szerint, kénytelen lesz enyhíteni az ideológiai nyomást és több figyelmet fordítani az emberek anyagi igényeire, míg az Egyesült Államok találkozik a чувственной kultúra krízisével (bűnözés növekedése, anomia, létellenállás).

2. A „határok” koncepciója: Minden rendszer, amely a végzettségéig eljut, megmutatja határait. A Szovjetunió radikális idealizmusának stagnálása és inefficienciája, az Egyesült Államok radikális materializmusának morális krízise előrejelzi a kölcsönös átvételt: a Szovjetunió átvette a piaci hatékonyság elemeit, az Egyesült Államok pedig a társadalmi védelem és a lelki keresések elemeit.

3. Az integrált típus születése: Hosszú távon Sorkin egy új, integrált szociokulturális típusra utalt, amely szintheszezi a nyugati egészséges materializmust és a lelki törekvéseket (amelyeket új alapokon remélt újraéleszteni Oroszországban). Hisztén, hogy Oroszország, átéltve a totalitarizmus tragédiáját, új lelki impulzust adhat a világnak.

Sorkin munkáiból származó példák és tények:

• A „Russia and the United States” (1944) című könyvében közvetlenül írta: „Mindkét ország fiatal gigantikus, tele energiával... Az alapvető érdekeik nem vagyunk összeegyeztethetők”. Megjegyezte, hogy nincs történelmi területi viták és a „pionír pszichológia” hasonlósága.

• A második világháború idején kifejtett hősies tettek elemzésekor Sorkin nemcsak a párt propagandájának következményét látta a szovjet emberekben, hanem az altruisztikus szerelem megnyilvánulását is — amely a későbbi munkáiban kulcsfontosságú fogalom, és amelyet az emberiség megmentőjének tekintett.

• A 1950-es évekbeli előadásai során figyelmeztetett, hogy ha az Egyesült Államok az összes külső politikát a kommunizmus elleni „kрестовоздvij”-nek szenteli, akkor kockáztatja, hogy önmagát is a támadó ellenfél tükröződésévé válik, és elveszíti demokratikus ideáljait.

Összegzés: A konvergencia prófétája és a lelki frissítés

Sorkin nemcsak összehasonlító elemzést javasolt, hanem egy makroszociológiai történelmi fejlődési modellt, ahol az Egyesült Államok és a Szovjetunió két erős, de egyoldalú modernitás verzióként szerepeltek. Előrejelzései a kölcsönös enyhülés és az elemek kölcsönös átvételére jelentős mértékben igazolódtak a feszültség csökkentése és a késői Szovjetunió időszakában (Koszigin reformjai, majd a peresztrojka), és a чувственной kultúra krízise a nyugaton a 1960-as évektől vált nyilvánvalóvá. Azonban reményei a gyors integrált lelki és anyagi szintézisre utópia maradtak. Azonban Sorkin elemzése maradt az egyik legmélyebb magyarázat arra, miért nem ér véget a hidegháború teljes összecsapással: mert az ideológiai burkolat alatt mindkét szuperhatalomban hasonló társadalmi és kulturális folyamatok zajlottak a modern korban. A hagyatéka az, hogy a politikai konfrontációk mögött a mélyebb szociokulturális dinamikát lássuk.

Permanent link to this publication: