Sayla Benhabib a modern migrációs politikai elveiről: univerzalizmus, jogok és demokratikus iterációs folyamat

Sayla Benhabib (sz. 1950) egy vezető modern politikai filozófus, a Yale Egyetem professzora, whose works lie at the intersection of ethics, democratic theory, and international law. Her approach to migration policy is a synthesis of liberal human rights universalism and communicative ethics, placed in the context of globalization and transnational flows. Benhabib both criticizes strict state sovereignty and naive cosmopolitanism, proposing a third way based on the concepts of "discursive legitimation" and "democratic iterative process".

A klasszikus paradigmak kritikája: a "demokratikus legitimitás paradoxona"

Benhabib a migráció korában fokozódó alapvető ellentmondás elemzésével kezd:

Állami szuverenitás elve: A klasszikus vesterfáli modellben az állam jogja, hogy vitathatatlanul ellenőrizze határait és meghatározza, ki lehet az állam tagja (állampolgára). Ez a jog a nép demokratikus öndefiníciójának alapköve (demos).

Univerzális emberi jogok elve: Az nemzetközi szerződések (Az Emberi Jogok Eredményes Deklarációja, 1951-es Genfi Egyezmény) szerint minden ember, függetlenül a nemzetiségétől, alapvető jogokkal rendelkezik — életjog, kínzásmentesség, menedékjog. Ezek a jogok minden államnak betartandók.

A paradoxon az, hogy egy demokratikus állam, amely belül a nép akarata által irányított, a külső határokon szuverén represszív apparátusként működik, amely képes megtagadni a közösség nem-tagjainak alapvető jogait. "Mi, nép" szuverénen döntünk arról, hogy ki kerüljön ki a morális és jogi felelősségünk köréből. Benhabib állítja, hogy a globalizált világban, ahol egy ország döntéseinek következményei közvetlenül befolyásolják más országok lakóinak életét, ez a szigorú szuverenitási modell etikailag nem elfogadható és nem tartós.

A kulcsfontosságú elvek: a "jogok jogának" a "választási jogokhoz" való átalakítása

Ez a kritika alapján Benhabib kifejti a igazságos migrációs politika alapvető elveit:

"Jogok jogának" morális imperatívuma. Hannah Arendt terminológiáját átvéve és újraértelmezve, Benhabib azt állítja, hogy az ember legalapvetőbb joga az, hogy jogi személlyé legyen elismert, azaz hozz tartozzon valamilyen jogi közösséghez. Az államok nem szabadnak szabadon elvonni embereiktől ezt a státuszt. Ez a vendégszeretet morális imperatívuma, különösen a menekültek és az oltalmazottak esetében.

Univerzalizmus, amelyet a pluralizmus mediál ("interaktív univerzalizmus"). Benhabib elutasítja az absztrakt, felülről kényszerített univerzalizmust. Az emberi jogok nem rendelkeznek, hanem a nyilvános viták, a diskurzus és az interpretációk folyamatában a konkrét politikai közösségekben alakulnak ki. Az különböző kultúrák különböző utakon érhetik el az univerzális normák elismerését, és a migránsoknak be kellene vonniuk ezt a dialógot.

"Demokratikus iterációs folyamat" — a megközelítés központi fogalma. Ez a Benhabib központi fogalma. "Iteráció" jelentése megismétlés, áttekintés. A demokratikus normák és a polgárság/migráció szabályai nem egyértelműen adottak egyszer és mindenkorra. Ezeket folyamatosan át kell tekinteni és át kell alakítani a nyilvános viták során, amelyekbe be kell vonniak azokat, akiket ezek a szabályok közvetlenül érintenek — migránsokat és menekülteket. Az ő hangjuk, az ő tapasztalataik, az ő követeléseik iteratívan kell, hogy befolyásolják a törvényeket. Példa: a Franciaországban működő "Sans-papiers" (nincs papír) mozgalom, amely a nyilvános akciók és jogi viták révén megváltoztatta néhány politikai aspektust, az iterációs folyamat gyakorlati megvalósítása.

A tagság fokozása: a lakótól a polgárhoz. Benhabib fokozatos integrációs modellt javasol. Az érkező migránsoknak fokozatosan kell kapniuk a jogi csomagot:

Civilek jogai (személyiségvédelem, hozzáférés a igazságszolgáltatáshoz) — a határon átlépés pillanatától.

Polgári jogok a helyi szinten (szavazati jog a helyi választásokon) — egy meghatározott ideig tartó legális lakósként. Ez lehetővé teszi számukra, hogy részt vegyenek azokat a kérdésekben, amelyek közvetlenül befolyásolják mindennapi életüket.

Teljes polgárság — az integrációs folyamat csúcspontjaként és hűséget tanúsításaként.

A gyakorlati következmények és példák

A "Kastély-Európa" kritikája: Benhabib hevesen kritizálja az EU politikáját, amely a határok külső átcsoportosítására irányul (Törökország, Líbia megállapodásai), mivel ez a felelősséget a demokratikus nem rendszerekre tereli és megsérti az oltalmi jogot. Az egyesült, humanitárius európai oltalmi rendszerre szólít fel.

Szudáns rendszerekhez való fordulás: Benhabib kiemeli a bíróságok fontosságát (a nemzeti és nemzetközi, például az Emberi Jogok Európai Bírósága), amelyek gyakran védelmezik az univerzális normákat a politikai többségek ellen. A bíróságok iteráció motorjai lehetnek, amelyek kényszerítik a parlamenteket, hogy áttekintik a törvényeket.

A polgárság "szociális elfogadása": Az Egyesült Államok bevándorló jogainak érdekében folytatott mozgalom példáján keresztül bemutatja, hogyan "elfogadják" a migránsok, hogy részt vegyenek az gazdasági, társadalmi és kulturális életben, és hogyan változtatják meg a közösség képzetét magukról, ami iterációs folyamatot indít el.

A kritika és aktualitás

Benhabib megközelítése kritizálják:

A jobboldal — a nemzeti szuverenitás és a demokrácia megdöntése miatt, amelyet a konzervatívok szerint csak egy adott etnikai-kulturális közösség keretein belül lehetséges.

A baloldal — a jogi és eljárási kérdések túlzott hangsúlyozása miatt, ami a strukturális gazdasági egyenlőtlenség és a neokolonializmus mint a migráció alapvető okai ellenére.

Annak ellenére, hogy a teóriája különösen értékes pragmatikus és etikai irányt mutat a modern vitákban. Az Európában (2015) és az Egyesült Államok és Mexikó határában kialakult krízisek során emlékeztet arra, hogy:

A politika nem kezdődik azzal a kérdéssel, "Hogyan zárjuk be magunkat?", hanem azzal, "Mik a morális kötelezettségeink?"

A demokrácia nem egy statikus erőd, hanem egy folyamatosan frissített dialógus, amelynek határai kiterjeszthetők.

A migránsok nem passzív irányítandók, hanem aktív szubjektumok, cselekvéseik és hangjaik képesek és kell, hogy átalakítsák a politikai közösséget.

Ezért Sayla Benhabib elvei a 21. századi migrációs politika magas szintű követelményeket állítanak: ez egy jogokra épülő, folyamatosan demokratikusan áttekintett és a nemzeti közösségek globális kapcsolatrendszerében szükséges átalakulást elismerő politika kell lennie. A munkája a universalis emberi jogok és a dinamikus, integratív demokrácia teoretikai alapját képezi.
© elibrary.at

Permanent link to this publication: