Az a gondolat, hogy bármely két ember a Földön csak néhány társadalmi kapcsolaton keresztül van elválasztva, a "hat ujjlenyomattal" elméleteként ismert. Ez a koncepció, amely erősen gyökerezik a tömegkultúrában, komoly tudományos alapokkal rendelkezik és hosszú történetű kutatásokkal. Az alapját nem szociológusok, hanem a magyar író Friedrich Karinthy helyezte el, aki 1929-ben a "Láncszem" című törtéletben felvetette, hogy bármely két ember a Földön legfeljebb öt közvetítő segítségével kapcsolódik össze. Ez a művészi hipotézis később inspirálta a tudósokat nagy kísérletek végrehajtására.

Stanley Milgram kísérlete: a kis világ a borítókban

A teória első empirikus ellenőrzését 1967-ben egy amerikai pszichológus, Stanley Milgram végezte. Nevezetes kísérlete során az amerikai Omaha városának lakóinak véletlenszerűen küldtek leveleket, amelyekben kértek, hogy továbbítsák egy bostoni tőzsdei brókernek. Az üzenetet csak személyes ismerősükön keresztül lehetett továbbítani, aki, úgy gondolták, közelebb van a célhoz. A végcélhoz csak kevés level érkezett meg, de a kulcsfontosságú eredmény az átlagos továbbítási szám volt, amely körülbelül öt-hat volt. Ez az élmény hozta létre a híres kifejezést "hat fokozatú elválasztottság", bár Milgram módszere később gyakran kritizálták a lehetséges statisztikai hibák és a nem representatív minta miatt.

A teória evolúciója a digitális korban

Az internet és a közösségi média megjelenésével a tudósok először olyan lehetőséget kaptak, hogy a hipotézist hatalmas adatmennyiségen keresztül teszteljék. A Microsoft kutatói 2008-ban, több mint 250 milliárd üzenetet elemezve, amelyeket 240 millió felhasználó között küldtek, kiderítették, hogy a szolgáltatásukban bármely két felhasználó közötti átlagos távolság 6,6 lépés. Egy hasonló kutatás, amelyet a Facebook adatán alapulva végeztek, még szorosabb kapcsolatokat mutatott: 2016-ban az átlagos távolság a felhasználók között mindössze 3,57 lépés volt. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a digitális platformok, mint globális társadalmi katalizátorok, nem erősítették meg, hanem inkább cáfolták a klasszikus teoriát, azt mutatva, hogy a világ még "kisebb" lett, mint azt gondolták.

A globális kapcsolódási hipotézis kritikája és korlátai

Bár az erőteljes bizonyítékok ellenére a "hat ujjlenyomattal" elmélete súlyos kritikával szembesül. A fő korlát az, hogy a kapcsolat lehetőségét méri, nem pedig annak valószínűségét vagy minőségét. A közösségi hálózatok nem homogének: szoros kapcsolatokból állnak (családok, munkahelyi kollektívák), amelyek között számos gyenge, de számos kapcsolat van ismerősök között. Éppen ezek a "gyenge kapcsolatok", mint azt a szociológus Mark Granovetter mutatta, gyakran a hidak az elszigetelt közösségek között. Vannak azonban olyan valóban elszigetelt csoportok is — például az Amazonas dzsungelben élő törzsek vagy az északi sarkvidéki települések lakói, akik bekapcsolása a globális hálózatba sokkal több közvetítő közbejöttét igényli, ha ez mégis lehetséges.

A filozófiai és kulturális hatás a konceptre

A teória filozófiai jelentősége messze túlmutat a szociológia határain. Ez egy erős metafórája az emberiség egységének, amely egy láthatatlan hálót vizualizál, amely összekapcsolja az összes embert, függetlenül kultúrájuktól, nemzetiségüktől vagy társadalmi státuszuktól. Ez az idea inspirálta számos művészeti alkotást, a legismertebb közül a John Guare "hat fokozatú elválasztottság" című darabja és a hozzá kapcsolódó film. A koncept is alapul a népszerű játék "hat ujjlenyomattal Kevina Bajkonig", ahol a játékosoknak összekapcsolniuk kell egy bármilyen hollywoodi színészt Bajkonnal közös filmeken keresztül. Így a tudományos hipotézisből a teória kulturális jelenséggé vált, amely kiemeli a modern világ alapvető összefüggéseit.

Permanent link to this publication: