A "Szép kék Dunán" tánc és az Újév: a laikus rítus születése Bevezetés: A zene időmérője és szimbóluma Johann Strauss fiú "Szép kék Dunán" tánc (An der schönen blauen Donau), op. 314, egyedülálló átalakuláson ment keresztül: az 1867-es debütáló sikertelenségtől a világszerte milliók számára ismert nem hivatalos, de teljesen felismerhető zenei szimbólumává válásig. Ez a metamorfózis egy klasszikus példa arra, hogy művészeti alkotás, amely elválasztja az eredeti kontextustól, hogyan lehet a tömegkultúra részévé válni és institutionalizálódni a laikus rítusként. A fenomén a XX. században alakult ki a média, a politika és a nosztalgiák összetett kölcsönhatása révén. Az alkotás történelmi kontextusa: a tánc a katasztrófa után A "Kék Dunát" 1866-ban írták, az osztrák hadsereg Sadowai csatájában elszenvedett vereség után. A "vidám énekes darab" megrendelése a Váci férfi kórus társaság számára az emberek lelkének emelésére volt egy kísérlet. A 15 február 1867-i instrumentális bemutató közepes sikerrel ment, de már a márciusi kórusváltozat (a banális városi tavasz témájú szövegekkel) nagy sikert aratott. A könnyedség, a ragyogó melodikus és életadó pathos zene a nemzeti megalázottság audiális ellenszere lett. Azonnal világszerte elterjedt, és nemcsak egy konkrét folyó, hanem az idealizált, gondtalan Vénai és régi Ausztriai kép szimbólumává vált. Az Újév koncert felé vezető út: politika és média A tánc újévi himnókként való elismerésében kulcsfontosságú intézmény a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertje (Neujahrskonzert der Wiener Philharmoniker). Az eredet: A Strauszygék zenéjére szánt koncertek hagyománya a második világháború előtti és közbeni nehéz időkben kezdődött. Az első ilyen koncert 1939. december 31-én történt Klemens Kraus vezetésével — sötét környezetben, de vidám waltzok és polkák programmal, mint a valóság elmenekülésének pszichológiai menedéke. Az institutionalizáció: A háború után a koncertet újjáélesztették és rendszeressé vált, 1946 óta sugározta az osztrák rádió, és 1959 óta — évente a televízióban (elsőként az Eurovision-ben, majd világszerte). Ez az osztrák identitás újjáépítési stratégiának részét képezte, amely a "zenész ország" közepes, apolitikus és vonzó képét erősítette, nem pedig a nemrégiben elhagyott náci múltat. A rítus szimbolizálása: a vezetők, különösen Willy Böhm (1955-1979) és Lorin Maazel, szándékosan formálták a rítust. Azok a "Kék Dunán" és a "Radetzky marsz" szerepét állandó zárónumorként rögzítették. Azok a kivitelezései szimbolikus hangjelzőkként lettek a koncert végének és az Újév közeledtének. Pszichológia és szeminológia: miért pont ez a tánc? A "Kék Dunán" tökéletesen illeszkedik az újévi himnókként való szerepére számos zenei és szeminológiai jellemző miatt: Struktúra: Az ütemes, misztikus bevezetés (a húrosok arpeggiója, amely hasonlít a villódzó fényekhez) egy várakozás és ígéret légkörét teremti. Ezután a főtéma erős, széles, elszántságos áramlása az idő folyamataival, az új energia és a reményhez asszociál. Emocionális hangulat: A zene nincs drámában, konfliktusban, melankóliában. Tiszta, nem reflexív optimizmus és pompás örömöt sugároz, amely tökéletesen megfelel az új év kezdetének kívánt hangulatának. Kulturális kód: A waltz a "csodálatos kor" iránti nosztalgiát kódolja — egy mítikus, biztonságos, elegáns birodalmi Vénát, amely soha nem létezett ilyen idealizált formában. A háború utáni világban ez az kép lett a vesztes és kívánt harmónia univerzális szimbóluma. Egyszerűség és ismétlődik: A dallam azonnal emlékezetes, bármelyik is tudja énekelni, még akkor is, ha nem ismerte el a nevét. Ez teszi ideális közös örökségévé. A rítus globalizálása: a bécsi világba a világba A televíziós és rádiós közvetítések révén a rítus elveszítette az osztrák jellegét és világszerte elterjedt lett. Milliók számára Európában, Ázsiában, az Amerikákban a waltz hangjai azt jelzik, hogy néhány perc múlva elérkezik az Újév. Ez a zene otthonokban, éttermekben, városi téren szól, szinkronizálva az emberek érzéseit a világ különböző pontjain. A koncert és a zárása egyike a kevés olyan tömeges eseménynek a "magas kultúrában", amelyet a médiában sugároznak. Érdekességek és alternatív kontextusok Az eredeti kórus szövege tartalmazza a következő sorokat: "Bécs, legyél vidám! Miért? Újra szikrázik a [remény] lámpa". Ez közvetlen utalás arra, hogy ki kellene lépni a háború utáni depresszióból. 1969-ben a "Kék Dunát" Stanley Kubrick használta a "Kosmikus odüsszeia 2001" című filmben a űrhajó és az orbitális állomás összekapcsolása jelenetében. Ez egy erős kontrasztot teremtett: a zene, amely a földi eleganciát és a hagyományt jelképezi, kíséri a technológiai jövő legnagyobb elérést. Ez a kontextus párhuzamosan létezik az újévi kontextussal. Az osztrákországi zene néha a pontos idő jelzésére szolgál a rádióban. Zárás: Az időben megfagyott zene A "Szép kék Dunán" és az Újév a XX. század médiamachinejének hatására vált eggyévé, amely művészeti alkotást a globális kalendáriumi rítus funkcionális elemévé alakított. A waltz többé nem csak egy folyóról vagy Vénről szóló zene lett. Ez lett a hangulatok átmenetének, a tiszta jövőnek és a közös reménynek hangulati megtestesülése. Az évente a Bécsi Zenei Társaság aranytermében való előadása nem egy egyszerű koncert, hanem egy laikus liturgia, ahol a vezető papnak, a televíziós nézőknek pedig a közös időzóna híveinek tekinthetők. Ez a kultúra lenyűgöző erejének bemutatása: létrehozni egy laikus waltzból időtlen szimbólumot az újjászületéshez, amely, mint az Újév, évente ígér, hogy minden újra elkezdhethet, és ezt az általános szépség és harmónia nyelvén teszi.
© elibrary.at

Permanent link to this publication:

https://elibrary.at/m/articles/view/Válasz-A-szép-kék-Dunán-tánc-és-Újév