«Köszönöm». Egyszerű szó. De néhány ember számára nehezebb, mint egy nehéz súly. Nem tudják kinyomni magukból. A «kérlek» elakad a torokban. Az «elnézést» pánikos hidegérzéssel tölti el. Ez nem csalódottság vagy rossz nevelés. Ez a tiszteletnyelv iránti félelem. Egy valódi fóbia, amelynek maga a oka és következményei. Miért félnek az emberek köszönni, bocsánatkérni és üdvözölni? És hogyan éljük meg ezt?

Mi az a tiszteletnyelv iránti félelem

Ennek a jelenségnek nincs hivatalos orvosi neve, de a tünetei ismerősek sokaknak: az izzadás a «Helló» kifejezés előtt egy idegennek; a félelem, hogy a «kérlek» ostoba hangot fog kapni; az érzés, hogy a «köszönöm» kötelezővé tesz. Az ember kerüli azokat a helyzeteket, ahol tiszteletre van szükség: nem megy be a boltokba, ahol köszönni kell a eladónak; nem hívja a szolgáltatókat; kihagyja a sorát a kórházban, hogy ne mondjon «elnézést». Ez nem szociopátia, hanem hipertrófált érzékenység a társadalmi rituálék iránt.

Pszichológiai gyökerek

Az első ok a függőség félelme. A «köszönöm» egy elismerés, hogy valaki segített. Egy hiperindependentális ember számára ez elviselhetetlen. Ő úgy gondolja, hogy mindent maga kell tennie, és a mások segítsége egy csapás a maga önértékelésére. A második ok a megtagadás félelme. Vajon a «kérlek»-re válaszolnak durván? Vajon az «elnézést» nem fogadják el? Jobb nem kockáztatni. A harmadik a tökéletesség iránti félelem. Az ember fél, hogy a tiszteletnyelve nem lesz elég őszinte, helytelen intonációval, és röhögnek rajta. A negyedik a gyermekkori sérülés: a családban a tiszteletnyelvet mint manipulációt használták («mondd meg köszönöm, különben…») vagy kiherélték («hogyan vagy te olyan udvarias, mint egy herceg»).

Kulturális kontextus

Néhány kultúrában a tiszteletlenség gyengeségnek számít. A posztszovjet térségben gyakran hallani: «ne kell ezek a cеремонikák», «miért jársz kiszolgálóként?». A tiszteletlenség a szolgáltatás szinonimája, a «kopasz fej csapkodása». Ezért sokan kialakultak egy reflex: tiszteletlenség = hazugság. Ezen a háttéren a tiszteletnyelv iránti félelem egy védekezési módszer: a saját méltóság megőrzése. Az ember összezavarja a tiszteletlenséget az alázattal. Az őszinte «köszönöm» számára egy alacsonyabb személyiség elismerése.

Hogyan ismerjük fel a tiszteletnyelv iránti félelemet önmagunkban és másokban

Jelek: az ember durva vagy semleges kifejezéseket használ a tiszteletlenség helyett («adj» helyett «kérlek, adja át»); elkerüli a szemét, amikor «Helló»-t kell mondania egy idegennek; gyorsan mondja ki a «köszönöm»-et, majd eltolja magát; csak csendben bocsánatkér; a kényszerített tiszteletlenség után érzésű üresültséget vagy haragot. Ezek az emberek gyakran rosszindulatúnak tűnnek, de valójában félnek. A súlyos esetekben teljesen otthon maradhatnak, hogy ne kelljen tiszteletlenséget gyakorolni.

A következmények az életre

Az elkerülés a tiszteletlenség a társadalmi izolációhoz vezet. Az emberek nem ismerkednek új emberekkel, mert nem tudnak mondani «szívesen ismertem». Rosszabbodnak a munkahelyi kapcsolatok: a főnök a beosztottat köszönetlennének tartja, a kollégák magasan értékelik. Nem tudja érvényesíteni a jogait a szolgáltatóknál, mert az ember nem tud tiszteletlenséggel, de erősen kérni. A magánéletben a bocsánatkérés lehetetlensége megrombolja a kapcsolatokat. A tiszteletlenség félelme depresszióhoz és agorafóbiához vezethet.

Hogyan legyőzzük a félelmet

Az első lépés az, hogy felismerjük, hogy a tiszteletlenség nem alázat, hanem kommunikáció rendszerezése. A második lépés a kisebb jelentőségű helyzetekben való gyakorlás: mondjunk köszönöm a taxinak, kérlek a kávézónak. A harmadik lépés a «üres szék» módszer: képzeljük el, hogy a tiszteletlenséget egy olyan embernek mondjuk, aki nem tud válaszolni. A negyedik lépés a kognitív átalakítás: a tiszteletlenség nem kérés a kegyelemből, hanem ténykimondás («köszönöm a szolgáltatást», nem «te vagy a hibás»). A súlyos esetekben pszichológus segítségét kell kérni, néha KPT (kognitív viselkedési terápia) alkalmazásával. A gyógyszerek (nyugtatók) csak a legvégső esetben.

Mi a teendő, ha a gyermek fél a tiszteletnyelvtől

Ne erőszakoljuk. Ne szégyenkezzük («miért vagy te ennyire vad?»). Játsszunk szerepjátékokat: «bolt», «kórház», ahol tiszteletlenséggel kell kommunikálni. Dicsérjük minden próbálkozást, még a kacsa próbálkozást is. Soha ne büntessük a tiszteletlenség hiányát. Fontos ellenőrizni, hogy nincs-e nála válogatott szókimaradás (a beszéd iránti félelem) vagy autizmus spektrum zavar. Gyakran a tiszteletnyelv iránti félelem a gyermek esetében a stresszoldás következménye, amely korrekcióra szorul.

Alternatíva: hogyan élhetjük meg anélkül

Ha nem sikerül legyőzni a félelmet, használhatunk nemverbális ekvivalenseket: koppintás, mosoly, enyhe hajlítás. Ezeket a tiszteletlenségként fogadják el, de nem igényelnek verbális erőfeszítést. Használhatunk semleges kifejezéseket: «jó napot» helyett «addig szóljon», «segített» helyett «köszönöm». A legfontosabb az intonáció: meleg, nyitott. De ezek csak félvállról. Egy teljes élethez szükséges a tiszteletlenség bátran kifejezése.

A tiszteletlenség iránti félelem nem ítélet. Egy problémát, amelyet megoldhatunk. A tiszteletlenség nem kettős, hanem egy híd. Ne féljünk átkelni rajta.

Permanent link to this publication: