Szerencse mint ország fejlődésének mutatója: új formula vagy utópia?

Évtizedekig a nemzetek sikere fő mércéje a bruttó hazai termék (BHT) volt. Minél nagyobb a BHT, annál gazdagabb és, mint hitték, boldogabb a nemzet. De az elmúlt években ez a paradigmák széthullott. Sokkal gyakrabban kérdezik meg az ekonomisták, a szociológusok és még a politikusok is: nem mérjük-e hamis célokat? Nem lenne ideje cserélni a számokat az érzelmekre, és a növekedési százalékokat a polgárok mosolyaira? A boldogság használata ország fejlődésének mutatójaként vonzó ötlet, de mennyire reális? Lehet-e a szubjektív jólétérzés objektív kritériumává válni a nemzeti tervezés számára? Vagy ez csak szép utópia, amely a szélsőséges gazdasági valóság ellen csapódik? Nézzük meg közelebbről.

BHT vs. VNS: a Titanok küzdelme

A BHT az egy évben a nemzetben előállított összes termék és szolgáltatás összege. Jó benne, hogy pontosan kiszámítható. De semmit sem mond arról, hogy ezek a termékek hogyan oszlanak szét, milyen azok előállításának környezeti ára, és, ami a legfontosabb, hogy a emberek boldogok-e. Egy ország lehet magas BHT-val és magas szintű depresszióval, öngyilkossággal és társadalmi egyenlőtlenséggel. És fordítva — egy alacsony BHT-val rendelkező ország lehet az élet elégedettségének vezetője.

Éppen ezért 2011-ben az ENSZ Genelgyűlése elfogadott egy rezolúciót, amely arra kérte az országokat, hogy mérjék nemcsak az gazdasági, hanem a «társadalmi jólétet» is a polgáraik életében. Így jött létre a Világboldogság-jelentés (World Happiness Report), amely évente rangsorolja az országokat a boldogság szintjével. Azóta eltelt több mint tíz év, és a boldogságindex teljesen versenytársa lett a BHT-nak a nyilvános diskurzusban. De vált-e ez valós döntéshozatali eszköznek?

A módszertan támogatói szerint, ha elkezdjük mérni a boldogságot, elkezdjük irányulni felé. Helyett, hogy az végtelen gazdasági növekedés után futunk, az államok befektetnek az egészségügyben, az oktatásban, a társadalmi támogatásban, az ökológiában és az érzelmi egészségben. A boldogság nem lesz a fejlődés mellékhatása, hanem fő célja. És ez biztosan előrelépés — legalábbis mert emberibbé teszi a politikát.

Bhután: az a nemzet, ahol a boldogság vált állami politikává

Az ezen területen legfőbb kísérletező a kis koronaország Bhután, amely a himálájában rejtőzik. Már a 1970-es években Bhután negyedik királya, Dzsigme Szingye Dzsangcsuk, kijelentette, hogy országa számára fontosabb a «bruttó nemzeti boldogság» (VNS), mint a bruttó nemzeti termék. Ezóta Bhután politikáját ezen elv körül építi: a kormány minden projektet értékel az emberek boldogságának hatása alapján, nem csak az gazdasági előnyök alapján.

Mit eredményezett ez? Bhután maradt az egyik legszegényebb ország a világon, de rendszeresen bekerül a 10 legboldogabb ország listájára az Ázsiában. Itt alacsony a bűncselekmények szintje, erős a társadalmi kapcsolatok, a természet iránti gondoskodás és egy egyedi kultúra, amelyet a globalizáció nem rombolott meg. Természetesen Bhutánnak is megvannak a maga problémái — szegénység, munkanélküliség, korlátozott lehetőségek a fiatalok számára. De az a tény, hogy az ország boldog lehet anélkül, hogy magas BHT-ja lenne, felveti a kérdést: szükséges-e ez az állandó növekedés?

Azonban Bhután egyedülálló eset. Egy kis ország, amelynek egyenlő népessége, erős monarchiája és a buddhista filozófia. Lehet-e ezt a modellt áthelyezni nagyobb és bonyolultabb államokra, mint az Egyesült Államok, Kína vagy Oroszország? A szkeptikusok szerint nem. A boldogság túl szubjektív, hogy alapjává váljon a makrogazdasági politika.

Skandináv paradoxon: magas adók, magas boldogság

Ha Bhután egy exotika, akkor a Skandinávia egy példa a nyugati világban. Finnország, Dánia, Norvégia és Svédország már évek óta vezetik a legboldogabb országok listáját. Ezenkívül magas adókat, erős állami szabályozást és fejlett társadalmi támogatást kínálnak. A polgárok sokat fizetnek, de cserébe minőségi oktatást, orvosi ellátást, biztonságot és biztonságot a jövőben kapnak.

A skandináv modell azt mutatja, hogy a boldogság nem ellentmond az gazdasági fejlődésnek, hanem annak következménye lehet. De nem közvetlenül, hanem közvetve — a társadalmi intézményeken keresztül. A skandinávok boldogok nem azért, mert sok pénzük van, hanem mert van bizalma a államnak, egymásnak és az élete jelentőségének érzéséhez. És ez már nem egyszerű szubjektív érzés, hanem mérhető társadalmi tőke.

Érdekes, hogy Finnország, amely már évek óta a világ legboldogabb országának nyilvánítja magát, nincs a legmagasabb BHT-ja az egy főre vetítve. Az Egyesült Államoknak, Svájcának és még Németországnak is alulmarad. De a finnek kevésbé szenvednek stressztől, nagyobb mértékben bíznak egymásban és ritkábban érzik magukat magányosnak. Ez bizonyítja, hogy a boldogság nem az gazdagosság szinonima, hanem az életminőség szinonima.

Ellenérvek: miért nem kellene a boldogságot a fő mutatóként használni

A boldogság használata ország fejlődésének mutatójaként van erős ellenfelei is. Azok fő érve: a boldogság egy szubjektív kategória, amelyet nem lehet objektíve mérni. Az, ami egy személyt boldognak tesz, egy másikat boldogtalan lehet. A kulturális különbségek, az egyéni jellemzők, még az időjárás is befolyásolja a válaszokat a kérdésre «Boldog vagy?».

Továbbá a boldogságot «hamisítható». Az autoriter rendszerek manipulálhatják az emberek véleményét, látszatot teremthetnek a jólétről, és elnyomhatják az ellenzőket. Míg a BHT egy merev szám, amelyet nehéz hamisítani (bár lehetséges). Ha a boldogságot a fő mutatóként használjuk, kockáztatjuk, hogy elveszítjük az objektivitást és megnyitjuk az utat a politikai manipulációk számára.

Egy másik fontos ellenérvek: a boldogság a tudatlanság következménye lehet. Az emberek boldogok lehetnek, mert nem tudják a problémáikat, vagy nincs lehetőségük azokat felismerni. Például a képzett szintű országokban az emberek gyakran jelentik a magas szintű boldogságot, mert nincsenek magas elvárásaik. De ez azt jelenti, hogy ezek az országok «fejlettek»? Nagyon valószínűleg nem.

Végül a boldogság nem egy statikus állapot. Függ számos tényezőtől, beleértve a másokkal való összehasonlítást. Egy ember boldog lehet, ha a szomszéda szegényebb, és boldogtalan, ha a szomszéda gazdagabb. Ez a úgynevezett «összehasonlító hatás», amely a boldogságot rendkívül instabil mutatóvá teszi a hosszú távú tervezéshez.

A boldogság gazdaszata: mit mondanak a számok

Annak ellenére, hogy kritikát kap, a boldogság gazdaszata már nem egy perifériás tudományág, hanem egy teljes kutatási irány. A tudósok kiemelik néhány kulcsfontosságú tényezőt, amelyek korrelálnak a magas szintű boldogsággal: társadalmi támogatás, választási szabadság, korruptió hiánya, egészség és bizalom. Érdekes, hogy a pénz csak egy tényező, és annak hatása a boldogságra csökken a jövedelem növekedésével.

A kutatások azt mutatják, hogy elérése után egy bizonyos szintű BHT az egy főre vetítve (kb. 20–30 ezer dollár évente) a jövedelem további növekedése szinte nem növeli a boldogságot. Ez a úgynevezett Esterlin paradoxon: a gazdagabb országok nem feltétlenül boldogabbak a szegényeknél, ha magas a társadalmi egyenlőtlenség és a társadalmi feszültség szintje. Tehát a pénz fontos, de csak egy bizonyos határig, és utána más tényezők kezdnek működni.

Ez az felfedezés nagy jelentőséggel bír a politikusok számára. Ez azt jelenti, hogy az állandó gazdasági növekedés utáni vadászat lehet értelmetlen, ha nem jár az életminőség javulásával. És fordítva — az egészségügy, az oktatás és a társadalmi védelem befektetései több «boldogságot az egy főre vetítve» hozhatnak, mint új gyárak építése.

Perspektíva: hogyan változtathatja meg a boldogság a politikát

Mennyire perspektívás a boldogság használata ország fejlődésének mutatójaként? A válasz: igen, és nem. Egyrészt már működik. Sok ország, beleértve az Egyesült Királyságot, Új-Zélandot és még az OAE-t is, létrehozott boldogság- vagy jóléti minisztériumokat. Gyűjtenek adatokat, végeznek felméréseket és figyelembe veszik az élet elégedettségét a nemzeti programok kidolgozásakor. Ez nem csak propaganda — valódi változások a kezelés megközelítésekben.

A másik oldalról senki sem javasolja, hogy teljesen elhagyjuk a BHT-t. A boldogság egy kiegészítő, nem helyettesítő mutató. Segít korrigálni az irányt, de nem váltja ki a pénz számlálásának, a termékek előállításának és a munkahelyek létrehozásának szükségességét. Az ideális lehetőség egy egyensúly: mérjük az gazdasági növekedést, a társadalmi jólétet és az ökológiai fenntarthatóságot. Csak együttesen ezek a mutatók adnak teljes képet a fejlődésről.

Ami Oroszországot illeti, a helyzet ellentmondásos. Egyrészt az ország rendszeresen alacsony helyen szerepel a boldogság rangsorában (általában a 60–70. helyen 150-ből). Másrészt az utóbbi években növekszik az érdeklődés a jólét témája iránt a nemzeti szinten. Új programok jelennek meg az életminőség javítása érdekében, a társadalmi infrastruktúra fejlesztése és a családok támogatása érdekében. De még messze nem értek el olyan rendszeres megközelítést, mint a Skandináviában vagy Bhutánban.

Mérési probléma: hogyan mérjük a láthatatlan dolgokat

A fő technikai probléma az, hogy hogyan mérjük pontosan a boldogságot. A Világboldogság-jelentés a Gallup felméréseket használja, ahol az embereket arra kérdezik, hogy értékeljék az életüket 0 és 10 közötti skálán. Ez egy egyszerű és olcsó módszer, de rendkívül érzékeny a kulturális torzításokra. Néhány kultúrában az emberek panaszkodni szoktak, más kultúrákban túlzottan nagyra értékelik. Néhány országban az emberek hozzászoktak a magas sztenderdekhez, másokban alacsonyakhoz.

Továbbá a felmérések csak az aktuális állapotot rögzítik. Egy ember boldog lehet ma, de boldog lehet az egész életében. Vagy fordítva — válaszolni «10» egy jó időjárási napra, majd másnap a depresszióba zuhanni. A boldogság megbízható mutatóvá tételéhez szükséges bonyolultabb és drágább kutatások, amelyek figyelembe veszik a hosszú távú trendeket, nem csak a pillanatnyi hangulatokat.

Továbbá a tudósok dolgoznak ezen. Új módszerek jelennek meg — például a közösségi média elemzése, a biometrikus adatok gyűjtése, a kortizol és más stressz生理 markerok vizsgálata. Lehet, hogy a jövőben ugyanolyan pontosan mérhetjük a boldogságot, mint most az inflációt vagy a munkanélküliséget. De még messze nem értek el ehhez.

Ethika és politika: ki dönti el, mi a boldogság?

Van egy etikai oldal is. Ha az állam elkezd mértékkel állítani a boldogságot, akkor elkerülhetetlen, hogy elkezdje «gyártani». De ki dönti el, hogy mi teszi az embereket boldogokká? Az állami tisztviselők? A szakértők? Vagy az emberek maguk? A totalitárius rendszerekben a boldogság a kontroll eszköze lehet — az embereket kényszeríthetik arra, hogy boldogok legyenek, és azokat, akik nem elégedettek, ellenségeknek nevezik ki.

A demokratikus országokban ezt a problémát a nyilvános megbeszélések és a polgárok részvétele a döntéshozatalban oldják meg. De itt is van a kockázat: a politikusok manipulálhatják az adatokat, hogy alátámasszák cselekedeteiket. Például azt állíthatják, hogy a reformjaik emelték a boldogság szint
© elibrary.at

Permanent link to this publication: