Szabadság Mark Shagal képein: az művészet menekvés a valóság cellájából

Mark Shagal egy olyan művész, akit senki más nem lehet összezavarva. Képei azonnal felismerhetők: a repülő szerelmesek, felállított házak, zöld arcok, lila hegedűsök a tetőkön. Ez a világ, amely nem a fizikai törvényeknek, hanem az érzelmek törvényeinek van alárendelve, egyszerre tűnik fenségesnek és rendkívül otthonosnak. De ha eltávolodunk a történetektől és mélyebbre ásnunk, világossá válik: Shagal főhőse nem az szerelem és nem Vitебszk, hanem a szabadság. Szabadság az idő, a valóság, a halál, a határok, és még az művészet elől is.

Szabadság a gravitációtól: a repülés lelki állapotként

Shagal legismertebb motívuma a repülő emberek. Ők nemcsak a fizikai törvényeket megsértik, hanem könnyedén figyelmen kívül hagyják őket, mintha a gravitáció csak egy bosszantó félreértés lenne. A képein szerelmesek, juhok, zenészek repülnek, sőt, egész városok is. Ez nem varázslat és nem szürrealista intelligens játék, hanem egy lelki állapot.

Shagal számára a repülés egy létformája. Nem rajzolta a repülő embereket, hogy meglepje a nézőt. Őket rajzolta, mert ő maga úgy érezte magát, hogy szabad az élet kötelékeitől, kötelezettségeitől, az időtől. A világában a szerelem emeli fel a földre, a memóriák a város felett repülnek, és a ima a szárnyak lesznek. Ez nem metafora, hanem az belső tapasztalat szó szerinti kifejezése. Shagal szabadsága nem jog, hanem az a képesség, hogy magad legyél, függetlenül mindenektől.

Szabadság a valóságtól: hogyan írta át Shagal a világ törvényeit

Shagal nemcsak a szabályokat megsértette, hanem saját világát hozta létre. Ebben a világban az ember kék lehet, a tehenek zöld, a házak pedig felállíthatók. Ebben a világban a múlt és a jövő egyszerre létezik, és a halottak folytatják a beszélgetést a élőkkel. Ez nem bolondság, hanem szabadság.

Ő azt mondta: «Nem láttam a világot másképpen, mint a magasságból». Ez a magasság nem fizikai, hanem szellemi. Ez egy nézet, amely feljebb emelkedik a közvetlenségeken, a félelmeken, azzal, hogy «ilyen a szokásos». Shagal nem illusztrálta a valóságot, hanem újraalkotta saját szabályai szerint. Ebben az értelemben művészete egy ellenállás akta. Ellenállás a sötétség, a mindennaposság, a tények tирании ellen. Megmutatta a nézőnek, hogy a világ nem kötelezett arra, hogy olyan legyen, amilyennek megszokták. Ez az ő szabadsága fő tanítása.

Szabadság az időtől: Vitебszk örök mostaként

Shagal képeiben az idő különösen folyik. A gyermekkori Vitебszk nem egy térképen lévő város, hanem egy lélekben lévő város. Nem öregszik, nem romlik le, nem változik. Shagal újra és újra visszatért hozzá, még akkor is, amikor Párizsban vagy New Yorkban élt. Neki Vitебszk nem hely volt, hanem állapot — örök «most», ahol maga lehetett.

Ez is szabadság — az idő szabadsága. Shagal nem félt az anachronizmusoktól: egy képen egy hásidikus zsinagóga és avantgárd színház, egy régi zsidó negyed és űrterek lehetnek egymás mellett. Nem volt kötelezve a kronológiára, mert művészete az időtől mentes volt. Tudta, hogy a valódi művészet nem öregszik, mert arról beszél, ami örök. Ez a hit az örökkévalóságra is szabadságformája.

Szabadság az művészet szabályaitól: a kubizmus és a szürrealizmus között

Shagal az avantgárd kortárs volt, de soha nem volt követője. Nem illeszkedett egyik csoportba sem: sem a kubizmusba, sem a futurizmusba, sem a szürrealizmusba. André Breton, a szürrealizmus «apaja» elismerte az ő hatását, de Shagal mindig maga maradt. Az őktől csak azt vette, amire szüksége volt, és elhagyta az egyebet.

Ez is szabadság — az művészet szabályaitól való szabadság. Shagal nem keresett új nyelvet az újességért. Az olyan nyelvet keresette, amely kifejezheti belső világát. Nem volt kötelezve a stílusokra, hanem arra kényszerítette őket, hogy magukat szolgálják. Ez egy ritka minőség, hogy magad maradsz, amikor körülötted formálódnak az érák. Szabad volt a divattól, a kritikától, az elvárásoktól. Éppen ezért művészete élő maradt.

Szabadság a nemzeti határoktól: a világ zsidó művésze

Shagal zsidó volt, de művészete nem volt «nemzeti» szűk értelemben. Igen, használta a zsidó szimbólumokat, Bibliai képeket, jiddis nyelvet. De nem korlátozta magát az etnikai művészet keretei közé. A zsidó élményét általánosította. A tetőn hegedülő hegedűsét nemcsak zsidó zenészként használta, hanem minden ember szabadságának és fájdalmának szimbólumaként. A repülő szerelmeseit nemcsak Bellának, hanem mindenki másnak is, aki tudja, mi az a szerelem.

Shagal hosszú életet élt, tele vándorlásokkal: Oroszország, Franciaország, USA, majd újra Franciaország. Szabad volt a hozzá tartozás egy országhoz, de mégis hordozta hazáját magában. Ez a világfelfogás kulcsa: a szabadság nem az, hogy nincsenek korlátaid, hanem az, hogy már nem veszed észre őket. Amikor felrepülhetsz a város fölé, amelyben nőttél, és először látod őt. Amikor zöld tehenet festhetsz, mert zöld a lelkedben. Amikor összemoshatod a múltat és a jövőt, az életet és a halált, a valóságot és a álmodat. Ez a valódi szabadság — magad lenni, függetlenül mindenektől. És amíg emlékezünk Shagalra, mi is megérthetjük ezt — legalább egy pillanatra.

Zárás: a szabadság Shagal levegőként

Shagal képein a szabadság nem téma, hanem levegő. Ez átjár minden vonalat, minden színt, minden képet. Ő nem írt szabadságról — szabadon írt. Ez olyan művészet, amely nem félt a nevetséges, naiv, lírai, tragikus lenni. Egy művészet, amely nem félt önmagát lenni. Shagal megmutatta nekünk, hogy a szabadság nem az, amikor nincsenek korlátaid, hanem amikor már nem veszed észre őket. Amikor felrepülhetsz a város fölé, amelyben nőttél, és először látod őt. Amikor zöld tehenet festhetsz, mert zöld a lelkedben. Amikor összemoshatod a múltat és a jövőt, az életet és a halált, a valóságot és a álmodat. Ez a valódi szabadság — magad lenni, függetlenül mindenektől. És amíg emlékezünk Shagalra, mi is megérthetjük ezt — legalább egy pillanatra.

Permanent link to this publication: