Batay Georges az művészetről: szent, áldozat és lehetetlen

Batay Georges (1897–1962), francia filozófus, író és az akadémia peremén élő marginalizált, egy radikális, "prohított" művészeti elméletet javasolt, amely messze eltér az esztétika szépségétől vagy az实用主义. Batay számára az művészet nem harmónia, hanem robbanás, nem formák létrehozása, hanem annak megsemmisítése, nem a világ megkönnyebbítése, hanem a lehetetlenhez való áttörés. Elmélete, amely antropológiát, psychoanalizist és misztikus tapasztalatot táplál, az művészetet a szent megértés kulcsának látja a szekularizált korban.

1. Az művészet mint "belső élmény" és tabuk megsértése

Batay az művészet klasszikus fogalmát, mint a természet másolását (mimésis) és a szép illúziók létrehozását, szemben állítja a saját "belső élmény" (expérience intérieure) fogalmával. Ez egy olyan élmény, amely meghaladja a diskurzusos gondolkodást, egy extázis, horror, nevetés, erotikus és halál élménye — minden olyasmi, amely kérdésbe vonja a saját szubjektivitást.

Az művészet, amely ezt a nevet érdemli, ilyen élményt kell, hogy kiváltson. Ez a fundamentális tabuk megsértése, amelyek, Batay szerint, az emberi társadalom alapjait képezik: a halál, a erőszak, a testi alacsonyság (vérrel, bomlás) tabuja. A művész feladata nem az, hogy ezek tabukat a szépség maszkja mögé rejtsük el, hanem hogy kinyissuk őket, visszaadva az művészet eredeti, archaikus kapcsolatát a szenthez. A szent Batay számára nem jóság, hanem ambivalens erő, amely egyszerre vonzó és elhajtó, tiszta és nem tiszta.

Példa: Spanyol festő Francisco Goya. Késői "Fekete képei", különösen "Saturnus, aki megöli fiát" — nem mitológiai ábrázolás, hanem az őrjöngés, a forma megsemmisítése, az állati erőszak közvetlen vizualizációja. Itt nincs esztétikai távolság — van közvetlen találkozás a szent őrjöngéssel, amely megfelel a battai művészet mint áldozat fogalmának (itt az áldozat az egyetemes kanon és az ész áldozata).

2. Az művészet "prohított része": pazarlás, túlzás és negatív gazdaság

A "Prohított része" (1949) című fő gazdasági filozófiai műben Batay egy általános gazdaságot javasol, amely nem a gyarapodás és a termelés (pozitív gazdaság) alapján, hanem ingyenes költségvetés, pazarlás (dépense) és áldozat alapján épül. Az művészet pontosan ezen a területen tartozik a "prohított részhöz" — haszontalan, termékeny, energia, idő és erőforrások pazarlása.

A valódi művészet, Batay szerint, egy "lélek potlák" (indianai rítus utalás, ahol a vezetők versenyeznek az ingó javuk elpusztításában). Semmit nem termel, csak a túlzás pillanatát. Ez az ő legmagasabb értéke: az művészet ellenáll a kapitalista termelés hasznos logikájának, emlékeztetve a szuverén, "prohított" élet túlzására.

Példa: Jackson Pollock és az absztrakt expresszionizmus. Az ő "akcióművészet" módszere nem az ábrázolás létrehozása, hanem a pazarlás fizikai aktusa: a festék rozsztása, kenegetése, a testi energia közvetlen befektetése a anyagba. A kép nem az észlelés tárgya, hanem a pazarlás mozdulatának nyoma, egy tér, ahol az művész teljesen feláldozza magát.

3. Lyuk, formless (formátlan) és alacsony materializmus

Batay bevezeti a "formátlan" (informe) kulcsfogalmat. Ez nem egyszerűen a forma hiánya, hanem egy aktív művelet, amely "lesüllyeszt" a magas, emelkedett fogalmakat, és kapcsolatba hozza őket a alacsony, testi, anyagiaval. Az művészet feladata nem az tökéletes formák létrehozása, hanem azok megsemmisítése, az "lyukak" és "repedések" feltárása az rendszerezett valóságban.

Ennek kapcsolatban álló "alacsony materializmus" fogalma elutasítja az idealizmust és a klasszikus materializmust. Batay nem a merev testeket, hanem a heterogén anyagot érdekli: a holttest, a bomlás, a széklet, a nevetés — minden olyasmi, amely kiszorul a racionalista világból. Az művészetnek ezzel a "prohíttott" anyaggal kell foglalkoznia.

Példa: Alberto Giacometti szobrászat. Az ő vékony, kiéhezett, majdnem bomló alakjai nem emberek képei, hanem a lét és a nem-lét közötti köztes állapot vizualizációja, a forma és annak bomlás közötti. Ez nem forma, hanem annak kiürítése, "lyuk" a térben. Az művészete nem a testet mutatja be, hanem a lét "fénypontját", ami mélyen battai.

4. Nevetés, erotikus és halál: az művészet mint határhelyi élmény

A battai művészet legmagasabb megnyilvánulásai azok, amelyek a szubjektust a eltűnés határára helyezik: nevetés, erotikus és halál élménye. A nevetés Battay számára nem humor, hanem az élet abszurdjára adott konvulzív reakció, amely megsemmisíti a logikát. Az erotikus nem élvezet, hanem az egyéniség határainak megsértése, a kis halál. Az művészetnek ezek határhelyi állapotokat kell, hogy kiváltsa.

Példa: Marquis de Sade és irodalom. Battay számára de Sade kulcsfigúra, mert szövegei nem pornográfia, hanem a minden lehetséges tabu megsértésének rendszeres, majdnem tudományos vizsgálata a erőszak és erotikus által. Ez egy irodalmi kísérlet a suverenitás (a minden társadalmi törvény elutasítása) elvárásáig, amelyet az abszurd és ijesztő határig hoz el.

Példa: Az 1960-70-es évek performansz és bódysztartása. Gilbert és George művei vagy Vito Acconci korai munkái, ahol az művész teste kockázatot, megalázást szenved, az ő határai vizsgálják, közvetlen öröksége a battai programnak. Ez az művészet, mint rítus, amely nincs hittel, ahol az áldozat (az művész) teljesen feláldozza magát a "lehetetlen" áttörés érdekében.

Hagyomány és hatás: a "Documents"tól a modern korig

Batay nem volt rendszerezett művészeti teoretikus, de az művészet elméletei, amelyeket a "Documents" (1929-1930) című folyóiratban és más munkákban fejtett ki, jelentős hatással voltak a posztmodernizmusra, különösen Jacques Derrida (a "formátlan" fogalma) és Jean-François Lyotard (a magas fogalma) gondolkodóira. Őt az anti-estetika, azok az art praxisok, amelyek a testiség, az erőszak és a tabukkal dolgoznak (Pina Bausch, Mark Quinn, Damien Hirst) előfutárának lehet tekinteni.

Összegzés: Az művészet mint jelentés áldozata
Batay számára az művészet az a szent aktus a szent hiányzó világban. A funkciója nem az, hogy megnyugtassa vagy díszítse, hanem hogy megsemmisítse, mint az áldozat, a hagyományos kategóriákat, kivezetse a nézőt önmagán kívülről, hogy találkozzon a formátlan, a túlzás és a belső élmény élményével. Ez a "prohíttott része" művészet: haszontalan, pazarló, veszélyes és szükséges. Emlékeztet arra, hogy a civilizáció és a racionalitás vékony burkaja alatt forró, heterogén, nem uralkodó élet forog, és csak azáltal, hogy ezt az életet elismeri, az ember átmeneti, szuverén szabadság élményét nyerheti meg. Az teljes hasznosítás és szimulákok korában Battay művészetként való felkiáltása a valóság robbanása különösen releváns.

Permanent link to this publication: